HONDA PCX125 – 2018

A PCX125 minden idők egyik legsikeresebb Honda motorkerékpárja, 2010-es bemutatkozása óta több mint 140 ezer példányban kelt el Európában. Népszerűsége a Honda egyedülálló motorépítési tapasztalatára vezethető vissza, ebből fakad a tudás, ami életre hívta ezt az erős, modern és kompakt városi gépet. A PCX125 könnyedén siklik át a dugókon és szinte megigézi a stílusérzékeny szemlélőket.

Persze a megjelenés nem minden, a PCX-nek valójában a „beülős” üléspozíció, a zárt bukósisak befogadására alkalmas, nyereg alatti tárolórekesz és a kimagasló általános minőség adja meg azt a pluszt, amivel nevet szerzett magának a vásárlók körében. Szintén javára szól, hogy – a páratlan használati érték dacára – kifejezetten kedvező áron kínálják a kereskedések, nem csoda, hogy oly sokan választották az elmúlt években.

A 2010-es PCX az első sorozatgyártású motorkerékpár volt Európában, amihez start&stop rendszert kínáltak, a két évvel később bemutatott átirat pedig az első eSP erőforrással felszerelt európai kétkerekűként állt a nagyközönség elé. Folytatásként 2016-ban jött az ultrahatékony, immáron EURO4-es erőforrással kínált új nemzedék, míg az idei évben többek között a vadonatúj váz, a nagyobb csúcsteljesítmény és a friss formavilág garantálja, hogy a PCX125 megőrizze előkelő pozícióját a szegmensben.

A szemet gyönyörködtető megjelenés mindig is hozzátartozott a PCX125 személyiségéhez, ezért a 2018-as átirat fejlesztésénél is nagy hangsúlyt fektettek a külcsínre. A „természetes” kontúrok és a mélyen barázdált vonalak még különlegesebbé teszik a modellre jellemző, lendületes idomzatot, egyszersmind jobban illenek a modern, továbbfejlesztett műszaki alapokhoz. Ha a gyakorlati szempontokat vesszük alapul, szintén csak elismerést érdemel az új PCX125, hiszen megnövelt szállítókapacitása, igényes, folyadékkristályos műszeregysége, valamint LED-es első és hátsó lámpája révén minden helyzetben eszményi társ.

Az új, acélcsövekből összeállított, dupla bölcsős váz könnyebb kezelhetőséggel és stabilabb úttartással ajándékozza meg a vásárlókat, a nagyobb abroncsokkal felszerelt, ámde kisebb súlyú kerekek pedig a tömegcsökkentés okán jutottak szerephez. További csemege, hogy a hátsó rugóstagok előfeszítése három lépésben állítható és rugóútjaik is hosszabbak lettek, nem beszélve a teljesítménynövekedésről, amit módosított levegőszűrőházzal, valamint hatékonyabb szívó - és kipufogóoldali kialakítással értek el a Honda mérnökei.

Az alacsony üzemanyag-fogyasztás és az alsó fordulatszám-tartományban jelentkező nagyobb nyomaték újabb érv a kis Honda mellett, minden adott hát a sikersztori folytatásához.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ AZ ÚJ PCX125-RŐL